Kedves Martin!

Gondolatban itt ülök, e kéklő víztükörnél. Számolgatok. Te tizenhét lettél. Először azt számoltam ki, mikor is születtél. Húszhuszonöt mínusz tizenhét az húsztizenöt, az kétezernyolc. Hm... Kétezernyolc mínusz ezerkilencszáznyolcvankettő az huszonhat. Huszonhat voltam. A doktori iskola hallgatója voltam. Nem tudtam pontosan mit akarok...

A városban érte az alkonyat. A Vénusz már ragyogott a délnyugati égbolton. A könyvtártól a vasútállomás felé haladt, át az aluljárón, be a plázába, el a földszinti üzletsorok előtt, ki az OBI és a pláza közötti parkolóba, szívesebben állt itt meg, mint a bevásárlóközpont mélygarázsában. Az év nyolcadik napján a dolgai rendezettek voltak, nem hozott...

Karácsonymásnapja volt. A reggeli fagyok zúzmarával borították be a tájat, a jégkristályoktól megőszült a venyige birtokon. Ahogy a Nap ereje lassan fokozódott, a sorok délkeleti oldala olvadt ki először, az ellenkező oldal még fehéren csillogott. Hát így nem lehet metszeni reggel fél tíz körül! Akkor marad a favágás.

A nagymamához indultak, aki a nyáron töltötte be a nyolcvanötöt. Marci macskával él együtt a nagy házban, tesz-vesz, ha a kertben nem lehet, akkor a konyhában. Karamellás süteménye és a zserbója még mindig tökéletes, nem csak ízében, formájában is. Mennyi lelkierő, mennyi szeretet lakozik benne, hogy a bizony fájós kezekkel, lábakkal ott...

Csónakázunk, az idő vad folyama nem áll meg. Néha úgy tűnik lelassul, örvénylik, elragad, lehúz a mélybe, elenged. Egy nagy sóhajjal jutunk ismét levegőhöz és kérdezzük: mi volt ez? Húszhúsz Covid. Sodort végig húszhuszonegyen, húszhuszonkettő: az a barom Vlagyimir! Húszhuszonhárom, azt inkább hagyjuk is... Húszhuszonnégy, csak egy újabb vihar...

Sztív a szaunához igyekezett. Kifelé lábalt a megfázásból és mivel ma is toporgott egy kicsit odakint a hidegben, tudta, hogy csak így tud átmelegedni igazán. Lemondta Aranyani jóga óráját, mert időnként még rátört a köhigcsélés és félt, hogy ha légzőgyakorlat közben rájön, az olyan kellemetlen lenne ott a társaságban. Azt is megfigyelte, hogy a...

November utolsó napjának alkonya volt. Felhajtott a Múzeum utcához, amivel épp szemben bukott alá a horizontnak a fényes Napkorong. Sikeresnek mondható napokon volt túl. Készen lett a beadandó feladatokkal határidőre, megírta a félév egyetlen zárthelyi dolgozatát, ami egyben a félévi érdemjegyet adja élelmiszerbiztonsági ismeretekből. Remélte, hogy...

Éjjel volt, felébredt, elment zuhanyozni. Hisz' még csak fél egy. Mégsem álmos már. Igaz hamar elaludt, talán este hét, negyed nyolc lehetett. Számolgatta, hány órát is sikerült aludni. Hmmm... elég lesz, gondolta és készített egy instant kávét. Jött a macska, rövidke nyávogásokkal jelezte, hogy éhes. Éjszakai jószág, miért is kellene várni...

A tóparton érte az alkonyat, ahol a két hegy mögött tér nyugovóra a Nap. Hosszú és eredményes nap volt, kifogták a halat a tóból. Sok volt és mind szép volt, a pontyokon és az amurokon látszott a jó takarmányozás, a ragadozókon, hogy jó volt a telepítés táplálékhalból.

Fátyolba öltözött a táj, mintha szégyellve takargatná az öregedő erdőt, s mezőt, melynek érintetlen részén, mint megannyi tüske, a szöszös ökörfarkkóró elszáradt, barna szára nyúlt a feketéből lassan kékülő ég felé. Ez volt a legrövidebb út a szomszéd faluba, Sztív gyermekkora óta ismerte és szívesen járt rajta gyalog is, autóval is. Átkelt a...