A gondolatok nem témák szerint rendeződnek. Inkább állapotok, élethelyzetek és belső mozgások mentén. Érdemes úgy olvasni őket, ahogy az ember egy könyvespolc előtt megáll: ami megszólít, azt levenni.
Ezekben a szövegekben visszatérnek hétköznapi helyzetek, emlékek, kapcsolódások és eltávolodások, munka és idő, fáradás és jelenlét, hit, kétely és változás. Nem mindegyik írás illik egyértelműen ide. De nem a besorolhatóságuk adja az értelmüket, hanem az, hogy valakiben egyszer csak megmozdítsanak valamit.
Tisztelet és szabadság, Polgártárs! Így is köszönthette volna a kezelőorvos, ha egyáltalán ajtót nyitott volna a kopogásra, de az ajtó csukva maradt. Így aztán Sztív fogta magát és nehezen viselve a váró zsúfoltságát, az enyhe tavaszi koraestében kiment a sürgősségi osztály bejárata elé. Némi téblábolás után leült törökülésben a fotocellás ajtókkal...
Leült a kertben egy rozoga zöld sámlira a nyitott pinceajtó elé, töltött egy pohár Irsai Olivért és szemlélődött a tavaszi zsongásban. Arra a nagy cseresznyefára gondolt, ami a távoli birtokon, a szembe szomszédnál állt magányosan, és úgy tűnt, milliónyi méh porozza.
A két hegy között tért nyugodni a nap, a tóparti ház körül csend volt és nyugalom. Ide nem ért el a világ zaja, vagy ha be is szűrődött valami abból az értelmetlen károgásból, amit mostanában még hírnek neveznek, valahogy tompult az egész. Itt az anyatermészet ölébe hajthatta az ember a fejét, az gyengéden a fülére tette a kezét, miközben azt...
A patakparton sétált dél felé, a folyásiránnyal szemben, a vár magasodott a távolban. Az előző napra gondolt, amikor rögtönzött idegenvezetővé lépett elő a balatoni barátoknak. Erre kirándultak, megmutatta hát nekik a Dunát a magasból, aztán közelről, majd a vizek városába gurultak át, ahol a várat járták körül és a történelmi nevezetességek...
Kanyarintott egy szeletet a kovászos kenyérből, megzsírozta, hagyma karikával fedte, megsózta, olaszrizlinget töltött a poharába hozzá, és jóízűen falatozni kezdett. Egy-egy harapáshoz időnként bort kortyolt. A kovászos kenyér savanykássá vált a bortól, aztán a többi alkotórésszel egy fenséges ízelegyet alkotott a szájában. Hmmm! Nem volt ilyen...
Tizennyolcezer-hétszázharmincnyolc lépés. Egyelőre nem a tengerparton. Az új munkahelyen ennyi a napi átlag. Régi-új hely. Gondoltam azzal kezdem, hogy nem léphet az ember kétszer ugyanabba a sz... vagyis folyóba. De, lehet, hogy néha mégis.
A hetedik napon megpihent. Megpihent volna, de rég nem látott áldás hullott az égből és betakarta csillogó fehér selyemtakarójával a bűnös világot. Hajnali három volt. Csend. A csend. Varázslat. Téli álom - pár órára.
Menni kell. Ma éjjel is menni kell. Kettőszáznegyvenháromezer forint. Ennyiért kell menni. Ennyit bírtak utalni egyhavi munkáért. Három műszakban, napi nyolc órában, hétfőtől péntekig. Jó, volt benne öt nap betegség miatti távollét. Ennek egy része betegszabadság, egy része táppénz. A távollét további jutalma a teljes havi cafeteria...
Kifogtam az aranyhalat, mondhatnám, de ezúttal ő nem lett meg. Pontosabban egy hófehér koi ponty, aki remélhetőleg ott úszkál most is, valahol a nagy vízen. Bogarászom az állásajánlatokat. Annyi van, mint hal a hálóban, de engem csak egy érdekel: az az egyetlen egy, amire most azt mondanám, ez nekem való. Bizony nem egyszerű rátalálni arra az...
Régóta ábrándoztam, álmodoztam róla, hogy levenduláskertet hozzak létre vagy legalább dolgozzak benne, hát ez utóbbi idén már megadatott. Kaszálgatni jártam ide és a szezon végén úgy alakult, hogy a bokrokon maradt termést is lemetszettem. Illett volna hamarabb elvégezni a virágzás utáni metszést, és megbeszéltem a tulajdonossal, hogy majd jövőre...