A tartalomról
A gondolatok nem témák szerint rendeződnek. Inkább állapotok, élethelyzetek és belső mozgások mentén. Érdemes úgy olvasni őket, ahogy az ember egy könyvespolc előtt megáll: ami megszólít, azt levenni.
Ezekben a szövegekben visszatérnek hétköznapi helyzetek, emlékek, kapcsolódások és eltávolodások, munka és idő, fáradás és jelenlét, hit, kétely és változás. Nem mindegyik írás illik egyértelműen ide. De nem a besorolhatóságuk adja az értelmüket, hanem az, hogy valakiben egyszer csak megmozdítsanak valamit.
Gondolatok
Ők azonnal, mi meg majd
A minap a tanárok. Tegnap a benzinár-sapka. Holnap majd a másik ársapka. Majd lehet egy kicsit a nyugdíjak vagy a cégnél az elmaradó fizetésemelésed. Vagy bármi, ami kényük kedvük szerint szükséges. Mi meg csak lesünk, mint a jószág a pajtában.
Látomások
Elképzelt jövő egy konferencián hallottak alapján
Szombat reggel volt. Az éj sötétje borult még a tájra, felhőpaplan rejtette el a csillagokat. Sztív a tóparti házban ébredt, kissé lehűlt már a levegő odabent is. Éjfél körül tette az utolsó fát a kandallóba, lényegében minden úgy alakult, ahogy szokott. A reggel hűvöse mindig arra ösztönzi az embert, hogy felkeljen és elinduljon a következő napra....
Kóstolni, kóstolni, kóstolni
Az életben mindenből kóstolni, minden kortyát hosszan élvezni
Közeleg a közeleg
Egy ködös vasárnap reggel Sztív a fővárosba igyekezett. A vasútállomáshoz közel lévő boltban megvette a reggeli kávéját és néhány szem apró lekváros péksüteményt. Volt még ideje leülni az asztalhoz és nyugodtan megitta a kávéját. Elmélázott, milyen rég is járt a nagyfaluban - egy kedves öreg barátja mindig így emlegette Budapestet. Az órájára...
Sztív egy székely barátja házában ébredt ma reggel. Elegáns, zömében modern berendezés, kellemes meleg, tágas fürdő és egy adagnyi kávé a klasszikus Szarvasi főzőhöz. Minden tökéletes. A házigazda épp nem volt itthon, otthon volt Erdélyben, hűséges társa William fogadta előző este Sztívet.
Sztívnek van egy varázslatos almafája, aminek hat ága van. Mind a hat ág kicsit másféle almát terem. Külsőre nagyon hasonlók, de az ízéből jól meg lehet különböztetni, melyiket melyik ágról szedtük. Mindegyik ág tizennégy almát terem minden nap. Mindegyiket le kell szedni minden nap, hogy új teremjen a helyén. Sztív nem tud megenni ennyi almát...
Ki korán kel
Ezen a csütörtök délutánon ismét hosszabbra nyúlt a heti meeting a gyárban. Jól sikerült összeállítani a riportot, jól is fogadta a menedzser, Sztív meg volt elégedve. Rákérdezett később a főmérnökre, mi a véleménye? Lényegében neki is tetszett az összefoglaló, de látszott rajta, hogy megvan a fejében, min lehetne még változtatni, hogy igazán...
John, szerinted?
Visszajöt a zuhanyzásból a szobába, a közszolgálati tévében "Itthon vagy" címmel adtak műsort Szigliget és környéki borászokról és birtokaikról. Jó volt látni, hallani értéket teremtő, értéket őrző emberek szavait. Sajnos rövid blokk volt és mikor véget ért, a szokásos híreket kezdték, hogy az utcai kipcsak harcos épp mit kardoskodott ki az...







