A játék vége

Este hét lett. A svájci órája huszonnégyórás számlapján pontosan tizenkilencre állt a mutató. A szavazás lehetősége lezárult, a játék véget ért. A tóparti alkonyatban az elmúlt ötven nap eseményei peregtek a fejében. Legfőképpen azok a mondatok, amelyek azoktól hangoztak el, akik a visszalépés lehetőségének megfontolására buzdították.

Micsoda világ! Egyre csak arra tudott gondolni: a demokráciában minden választó, választható is. Ez volt az alaptézis, ami miatt indulni akart az időközi önkormányzati választáson. Álmában nem gondolta volna, hogy ez valakit annyira zavar, hogy rögtön neki szegezi: lépj vissza!

Aztán hányszor elhangzott! Különböző formában, különböző emberektől. Akikről lassacskán kiderült, valahogy egy táborhoz tartoznak.

Íme az elhangzottak, időrendi sorrendben.

Az első beszélgetés:

- Attila, te alkalmatlan vagy arra, hogy polgármester legyél. Azonnal lépj vissza a falu érdekében. XY-nak kell nyernie ZW-vel szemben.
- Tehát XY a ti emberetek? Hallottam már ezt, ezek szerint igaz.
- Igen, és neki kell legyőznie ZW-t.
- Értem. Köszönöm a véleményedet, átgondolom, amit mondtál. Nem ígérem, hogy megteszem, amit kérsz, de átgondolom, mielőtt döntenék.

E néhány mondatot követően még úgy egy órán át beszélgettek. Sztív Barátilag érkezett. Bizalommal. Bizalmas információkat osztott meg az életéből az illetővel, hiszen mondhatni családtag volt. Utóbb kiderült: kár volt a bizalomért.

A második beszélgetés:

- Sztív, ne érts félre, nem támadólag mondom, de az a javaslatom, hogy fontold meg, hogy visszalépj. Először talán vállalj valami közéleti szerepet, mint ahogy például én is. A következő választásig légy tevékeny abban. Ha így teszel, segíteni fogunk abban, hogy jó alapokkal tudj indulni. 
- Átgondolom.

Természetesen ez esetben sem volt szükséges hosszan gondolkodni arról, visszalépjen-e.

A harmadik beszélgetés:

- Sztív, hidd el régóta csinálom, amit csinálok. Sok emberrel vagyok kapcsolatban. Ez legalább háromszáz embert jelent. Őszintén mondom neked, ez a háromszáz ember, mind XY szavazója lehet. Így nem hiszem, hogy lenne komoly esélyed vele szemben. Ezért jó szándékkal mondom neked, fontold meg a visszalépést. 

A negyedik beszélgetés:

Érdekes módon először támogatólag lépett fel az illető. Amolyan titkos szövetségesként. Azt találta mondani:

- Nekem minden, ami ennek a falunak, ennek a közösségnek jó, az a szívügyem. Az mellé én odaállok. Biztos vagyok benne, hogy a falunak elemi érdeke, hogy a jelenlegi polgármestert leváltsuk és az újra indulásával ne rúghasson labdába. Ezért segítenék neked.

Aztán felszívódott az illető. Elérhetetlenné vált. Később mégis sikerült még egy telefonbeszélgetést elérni vele, amiben már hosszasan érvelt, miért kellene erősen fontolóra venni a visszalépést. Emlékszem, akkor ezt mondtam:

- Azért indultam el, hogy megnyerjem a választást és a következő három hétben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez bekövetkezzen.

Hiábavalók voltak az ellenérvek. Nem léptem vissza a "jó szó" ellenére sem.

Az ötödik beszélgetés:

Egy kávé mellett zajlott úgy két órán keresztül. Egy olyan emberrel, akinek majd két évtizednyi közéleti tapasztalata volt. Nagymenő, nagymenő cég élén. Aki köszöni megvan abból, amit csinál. Mégis erőteljesen elkezdett részt venni a közéletben az utóbbi időben. Nem tudni pontosan mi volt, az indítéka erre. Csupán a jó szándék, hogy a falunak jobb legyen? Az eseményeket és az összefüggéseket, az emberi összefonódásokat, érdekkapcsolatokat lassan átlátva, kötve hiszem.

- Véleményem szerint mindhárman alkalmatlanok vagytok a feladatra. Csak az a kérdés, ki a legkevésbé alkalmatlan. Vagy szebben mondva, ki az, aki esetleg alkalmas lehet, hogy valahogy ezt a következő 1-3 évet végig vigye.

A hatodik beszélgetés:

- Sztív én nem értek a gazdasági ügyekhez, nem értek az ingatlan-ügyekhez. Azt tudom, hogy az utóbbiban te nagyon otthon vagy. Az önkormányzatnak szüksége lenne majd olyan emberre, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik. Megígérem neked, ha én befutok, számíthatsz a segítségemre abban, hogy neked felelősség nélkül, de szereped legyen: az önkormányzat ingatlan-ügyeit segíthetnéd majd a szakértelmeddel. Ha akarod én ezt írásba is foglalom neked. Csak arra kérlek, komolyan fontold meg a visszalépésedet.

Az illető az egész beszélgetés ideje alatt remegő kezekkel adta elő a mondókáját. Mintha legalább az élete lett volna fenyegetve. Pedig szimpla beszélgetésről volt szó, négyszemközt.

Volt még legalább két megszólalás a közösségi médiában, amiben kollektív visszalépést emlegettek. Az egyikben egyértelmű volt, hogy XY javára kellett volna visszalépni két másik jelöltnek. Hát, ezzel már nem is volt kedvem sem, időm sem foglalkozni. 

Annyira aljas, lejárató volt sok hozzászólás a falu nevével illetett csoportban, hogy az abban való kommunikációtól muszáj volt elhatárolódnom, rögtön a kampány elején. 

Akiben pedig annyi bátorság sem volt, hogy a szemembe mondja a véleményét, hát jobb is, hogy megtartotta saját magának.

Nem úgy, mint azok, akik hallomásból szerzett negatív információkat terjesztettek szájról szájra az egészségi állapotomról, a családi helyzetemről. Szerencsére a bizalmi embereimtől folyamatosan végig visszahallottam. Pontosan tudtam kik a terjesztői. Pontosan emlékezni is fogok rátok. 

Néhányan oda kerültetek ti a testületbe. Ti mind, akik engem lejáratandó hamis információkat terjesztettetek rólam. Bizalmas információkat szórtatok szerte szét a közösségi médiában saját magatok vagy a családtagotok révén. Ott vagytok néhányan, akik a visszalépésre kértetek vagy szólítottatok fel. Néhányan labdába sem rúgtatok vagy pályán sem voltatok, mégis azt gondoltátok, befolyásolhatjátok egy szabad ember őszinte, jószándékú akaratát, hogy szolgálni szeretne egy közösséget annak első embereként. 

A helyetekben tükörbe néznék és feltenném a kérdést: Sztív ezt érdemelte? 

Nem cseng a telefon. Nem jön üzenet. Talán majd később. Talán majd egyszer napok, hetek, hónapok vagy évek múlva, ahogy összefutunk az utcán: te figyelj már, bocs! Akkor azért mondtam, amit mondtam, mert... Úgy láttam. Azt gondoltam. Nekem azt mondták. Úgy értesültem. 

Esetleg elhangzik majd: ne haragudj! Félreismertelek. 

Aha. Hangzik majd a válasz.

Nem haragszom. Soha. Senkire. Nincs bennem sértettség. Senkinek az aljassága okán. Emberek vagytok és ilyenek vagytok.

Én is ember vagyok. Olyan ember, aki most sem nevez neveteken titeket. De elmondja emlékeztetőül mi hangzott el tőletek. Viseljétek. Nézzetek tükörbe. Ha gondoljátok, beszélgessünk újra. Van még, akivel van miről. Van, akivel már nincs. Ebben az életben többé már nincs. Hogy miért? Nem azért, mert haragszom. Az előbb mondtam el. Hanem mert következetes vagyok. És vannak olyan erkölcsi minimumok, amiket vannak, akik nem tartottak be. Amint erről teljes bizonyossággal meggyőződtem, azokat az embereket, akik ennek nem feleltek meg, nem tartom méltónak arra, hogy beszélgetőpartnerek legyünk. Soha többé, ebben az életben. 

Így ér véget a játék. Ezekkel a gondolatokkal. 

Nem kértem belőle, hogy felépítsenek majd ők.

Majd én felépítem magam.

Igaz szóval.

Sztív