A Sokfüst-völgy legendája

Sokfüst-völgy békés hely volt.

Legalábbis ezt állították róla azok, akik nem laktak ott.

A völgy lakói ugyanis két dolgot műveltek különös szorgalommal: szőlőt és véleményt. Az előbbiből rendszerint bor lett, az utóbbiból többnyire vita.

A törzs ügyeit Félreértett Bölény vezette. Nem volt rossz ember. Akik közelről ismerték, azt mondták róla, hogy sokkal jobb ember, mint amilyen törzsfőnöknek látszik. Akik távolabbról ismerték, azok többnyire éppen az ellenkezőjét mondták.

Félreértett Bölény mindenesetre ismét törzsfőnök szeretett volna lenni.

– Engem egyszerűen nem értenek – mondta gyakran.

Ebben valószínűleg volt némi igazság, mert amikor valamit három mondatban is el lehetett volna mondani, ő rendszerint körbejárta előbb a bölénycsordát, megkerülte a Nagy Hegyet, majd valahol a negyvenedik mondat táján megérkezett a tárgyhoz.

Mellette ült a tanácsban Keserű Árnyék. Éles szemű asszony volt, aki sok mindenre emlékezett, különösen arra, amit mások már szívesen elfelejtettek volna.

A törzsben élt egy hajdani főnök is: Aranyat Fakasztó.

Tíz télen át vezette Sokfüst-völgyet, és egy dolgot még az ellenségei sem vitattak: értett a törzs erszényének megtöltéséhez. Amikor átvette, kevés arany csörgött benne, amikor letette, lényegesen több.

Ezért pénzügyekben mindenki meghallgatta.

Aranyat Fakasztónak azonban az évek során kialakult egy különös szokása. Minél régebben nem volt törzsfőnök, annál biztosabban tudta, hogyan kell annak lenni.

Sokfüst-völgyben régi törvény volt, hogy a törzset nem egyetlen ember vezeti.

Hat tagot választottak a Törzsi Tanácsba, öt évre, hozzájuk hetedikként csatlakozott a törzsfőnök. Vitatkoztak, mérlegeltek, néha egyetértettek, néha összevesztek, majd elszívták a békepipát, végül döntöttek.

Legalábbis így szólt az ősi szabály. 

Hogy a valóságban ki kire hallgatott, ki kivel beszélt előző este, ki kinek az emberét szerette volna a tanácstűznél látni, és ki sértődött meg azon, ha a másik nem úgy szavazott, ahogy elvárta tőle, azt még a törzs legöregebb tagjai sem tudták mindig követni. 

Ám az ősi szabályt egy napon, a törzsi tanács végképp figyelmen kívül hagyta. Nem egyeztek meg többet. Úgy megharagudtak egymásra a tanács tagjai, hogy nemcsak feloszlatták az egész tanácsot, de még a békepipát is tűzbe dobták.

***

Az új törzsi tanács választásán huszonöten jelentkeztek a hat tanácsi helyre.

A főnöki tollakért pedig négyen.

Köztük volt Sokfelé Bólintó.

Ő régi tagja volt a tanácsnak. Ismerte a törzs ügyeit, tudta, hol őrzik az ősi papiruszokat, melyik ösvényt mikor javították, és azt is, melyik öreg harcosnak melyik másik öreg harcossal van húsz éve baja.

Ez nagy tudás volt.

Sokfelé Bólintónak csak egy gyengéje akadt: ha két ember egymással ellentétes dolgot mondott neki, rendszerint mindkettőben talált valamit, amivel egyet tudott érteni.

– Bölcs ember – mondták róla egyesek.

– Megalkuvó – mondták mások.

Sokfelé Bólintó mindkét véleményt megfontolandónak tartotta.

Aztán ott volt Füstöt Ismerő.

Különös ember hírében állt. Kevesen tudták, merre jár, de mindenki biztos volt benne, hogy valahol gondolkodik.

Nagyszerűen értett a füstjelek működéséhez. Tudta, hogyan lesz a tűzből füst, a füstből jel, a jelből adat, az adatból információ.

Csak az okozott néha gondot, hogy mire mindezt kiszámolta, a törzs tagjai nem mindig tudták, mit is akart üzenni.

És végül előállt Nyugvó Oroszlán.

Nevét senki sem értette igazán, mert Sokfüst-völgy környékén oroszlánt emberemlékezet óta nem látott senki.

Ő maga sem.

Sokáig nem ült a Törzsi Tanácsban. A közelében sem járt. Ő úgy fogalmazott: dolgozott. Tanult. Földet művelt. Más vidékeken járt. Más törzsbéliekkel dolgozott, néha vezetett másokat, máskor őt vezették, és közben megtanulta, hogy attól még senki sem lesz bölcs, hogy ott ül a tűz mellett.

Egy szép napon, mikor haza érkezett, körülnézett Sokfüst-völgyben, és azt mondta:

– Ezt talán lehetne másképpen is. Ekkor határozta el, hogy indul a választáson a törzsfőnöki tollakért.

Ez természetesen azonnal gyanússá tette.

Az első látogató hamarosan megérkezett hozzá.

– Oroszlán, hallottam, hogy indulni akarsz a főnöki tollakért.

– Jól hallottad.

– Miért nem jelentkezel inkább a Törzsi Tanácsba?

– Mert törzsfőnök szeretnék lenni.

– De hát még sohasem voltál tanácstag!

– Ez igaz.

– Akkor előbb legyél tanácstag. Tanuld meg, hogyan működik a törzs. Néhány tél múlva majd elindulhatsz törzsfőnöknek.

Nyugvó Oroszlán eltöprengett.

– És aki törzsfőnök akar lenni, annak előtte kötelező tanácstagnak lennie?

A látogató elkomorult.

– Ne keverd össze a dolgokat.

– Csak próbálom megérteni a szabályt.

– Ez nem szabály. Ez tapasztalat.

– Értem. És ha a törzs tagjai mégis engem szeretnének?

– Akkor még nem ismernek eléggé.

Nyugvó Oroszlán ekkor kezdte sejteni, hogy Sokfüst-völgyben a demokrácia egészen különleges gyógynövény: mindenki szerette, csak abban nem volt egyetértés, hogy mikor szabad hagyni kinőni.

Néhány nappal később újabb látogató érkezett.

Ő már nem akarta Nyugvó Oroszlánt a Törzsi Tanácsba küldeni.

Sokkal jobb ötlete volt.

– Lépj vissza.

– Miért?

– A törzs érdekében.

– És utána?

– Ha én leszek a törzsfőnök, szükségem lesz olyan emberekre, akik értenek bizonyos dolgokhoz.

Nyugvó Oroszlán felvonta a szemöldökét.

– Tehát ahhoz nem vagyok elég felkészült, hogy a törzs eldönthesse, akar-e főnökének, de ahhoz már igen, hogy a főnök tanácsadója legyek?

A látogató megvakarta az állát.

– Ha így mondod, furcsán hangzik.

– Pedig te mondtad.

– Nem egészen így.

– Akkor hogyan?

– A törzsnek egységre van szüksége.

– És ha nem lépek vissza?

– Akkor megosztod a törzset.

– Ha visszalépek?

– Akkor összefogunk.

Nyugvó Oroszlán bólintott.

– Kezdem érteni. Az összefogás tehát azt jelenti, hogy én összefogok veled.

– Pontosan!

– És ha te fognál össze velem?

A látogató hosszasan nézte.

– Te még tényleg nagyon új vagy a törzsi politikában.

Más Tüzénél Melegedő is meglátogatta egyszer.

Ő maga a Törzsi Tanács egyik helyére pályázott, de különös módon Nyugvó Oroszlán jövője is erősen foglalkoztatta.

– Gondold át, valóban most kell-e neked törzsfőnöknek lenned.

– Már átgondoltam.

– Gondold át még egyszer.

– Attól más eredményre kellene jutnom?

– Az lenne a bölcs döntés.

– Kinek?

Más Tüzénél Melegedő erre nem felelt rögtön.

Nyugvó Oroszlán pedig lassan felismerte, hogy Sokfüst-völgyben meglepően sokan aggódnak az ő politikai jövőjéért.

Különösen azok, akik azt szerették volna, hogy az lehetőleg ne most kezdődjön.

Közben egyre több füstjel emelkedett Sokfüst-völgy fölé.

A törzsnek ugyanis volt egy nagy közös tisztása, ahol régen személyesen beszélgettek. Az új időkben azonban mindenki füstjelekkel üzent mindenkinek.

Reggel füst.

Délben füst.

Este füst.

Ha valaki küldött egy jelet, hárman válaszoltak rá. Arra öten. Az öt válaszra tizenketten.

Volt, aki egyetlen gondolathoz három tüzet rakott.

Mások minden reggel közölték a törzzsel, hogy előző este mit gondoltak a mások által előző reggel küldött füstjelekről.

Hamarosan akkora füst gomolygott Sokfüst-völgy fölött, hogy már azt sem lehetett látni, ki gyújtotta az első tüzet.

Nyugvó Oroszlán ilyenkor időnként felnyergelte a lovát.

Ellovagolt egy közeli faluba, néha pedig messzebbre, egészen egy nagy víz partjáig. Volt ott egy hely, ahonnan tiszta időben messzire lehetett látni.

Ott leült.

Nem szólt senkihez.

Megnézte a vizet.

Aztán amikor kitisztultak a gondolatai a sok füstjel értelmezéséből, küldött haza egy-egy rövid jelet.

"Számoljunk."

"Tervezzünk."

"Beszéljünk egymással."

"Ne költsük el az összes aranyat."

"A törzs azoké is, akik messze laknak a főnöki sátortól."

Ezeket a jeleket valamiért sokan megértették.

Sokfüst-völgy szélén éltek a törzs legszegényebb tagjai.

Messze a tanácstűztől, rossz ösvények mellett, olyan helyeken, ahová a vízhordók is ritkábban jutottak el.

Sokan úgy beszéltek róluk, mintha nem is egészen Sokfüst-völgyhöz tartoznának.

Nyugvó Oroszlán viszont odalovagolt hozzájuk.

Meghallgatta őket.

Nem ígérte, hogy másnapra arannyal kövezi ki az ösvényeiket. Azt sem, hogy minden kunyhó mellé kutat ásat.

Azt mondta:

– Először nézzük meg, mire van leginkább szükségetek. Utána számoljuk ki, mit tudunk megcsinálni. Aztán kezdjük el.

A szegényebb törzstagok közül sokan ezért mellé álltak.

Ennek híre ment.

– Nyugvó Oroszlán a szegények embere! – mondták egyesek.

Aztán egy napon látták, amint a törzs leggazdagabb tagjaival ül egy asztalnál.

A legjobb vadászokkal is beszélt. Meghallgatta azokat, akik a legtöbb bölényt ejtették el, a legtöbb bőrt cserélték aranyra, és akiknek a munkájából jelentős rész jutott a törzs közös erszényébe.

– Most akkor kinek az embere vagy? – kérdezték tőle.

Nyugvó Oroszlán értetlenül nézett.

– Sokfüst-völgyé.

– De beszélsz a szegényekkel.

– Igen.

– És a gazdagokkal is.

– Velük is.

– Ez hogy lehet?

– Úgy, hogy mind itt élünk.

A kérdező nem volt elégedett.

– De valamelyik oldalon csak állnod kell!

Nyugvó Oroszlán körülnézett.

– Ott állok.

– Hol?

– Középen.

Egyszer egy öregasszony megállította.

– Oroszlán! Megjavítjátok végre a kutakat?

Nyugvó Oroszlán gondolkodás nélkül felelte:

– Először fel kell mérnünk a műszaki állapotokat, költségbecslést kell készítenünk, prioritási sorrendet kell felállítanunk legalább tíz évre...

– Vizet szeretnék, fiam!

Nyugvó Oroszlán elhallgatott.

– Jogos.

Aznap megtanulta, hogy a jó terv egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy egyszer valaki hozzá is fog.

A választás előtt a főnökjelölteket meghívták a Nagy Tanácstűzhöz.

Félreértett Bölény végül úgy döntött, másik tüzet választ magának.

A többiek elmentek.

Sokfelé Bólintó.

Füstöt Ismerő.

Nyugvó Oroszlán.

Kérdezték őket aranyról, utakról, a völgy szélén élőkről, a törzs jövőjéről és arról is, milyennek látják saját magukat.

Sokfelé Bólintó sok mindent tudott.

Füstöt Ismerő sok mindent másképpen látott.

Nyugvó Oroszlán sok mindent kiszámolt.

Mindhárman tudtak jó válaszokat.

Mindhárman adtak gyengébbeket is.

És volt olyan kérdés, amelyre talán egyikük sem tudhatta még a tökéletes választ.

A tanácstűz végén felállt Aranyat Fakasztó.

Végignézett rajtuk.

– Felkészületlenek vagytok.

Ketten azonnal magyarázni kezdték, miért nincs igaza.

Nyugvó Oroszlán hallgatott.

Aztán biccentett.

– Köszönöm az észrevételt.

Aranyat Fakasztó egy pillanatra elbizonytalanodott.

Aki ugyanis vitatkozni akar, annak kellemetlen ellenfél az, aki nem kezd el védekezni.

Az utolsó estén különösen sok füst szállt Sokfüst-völgy fölött.

Mindenki mindenkinek üzent.

Ki alkalmas.

Ki alkalmatlan.

Ki tapasztalt.

Ki tapasztalatlan.

Ki kinek az embere.

Kinek kellett volna visszalépnie.

Ki mellett állnak a gazdagok.

Ki mellett a szegények.

Ki tudja, hogyan működik a törzs.

Ki gondolja csak, hogy tudja.

Nyugvó Oroszlán egy ideig nézte a füstöt.

Aztán felnyergelte a lovát.

Nem küldött több jelet.

Kilovagolt a völgyből, fel egy dombra, ahonnan látni lehetett az egész települést.

A főnöki sátrat.

A gazdag vadászok nagy sátrait.

A szegények kunyhóit a völgy szélén.

A szőlőket.

Az ösvényeket.

A tanácstűz helyét.

Mind ugyanabban a völgyben volt.

És akkor Nyugvó Oroszlán megértette, hogy a választás talán nem is arról szól, melyik jelölt tud mindent.

Olyan ember nincs.

Nem is arról, ki beszél a leghangosabban.

Nem arról, ki ült legrégebben a tanácstűznél.

És még csak nem is arról, kinek van minden kérdésre azonnal válasza.

Hanem arról, hogy amikor majd olyan baj érkezik, amelyre senki sem készült fel, kire bíznák rá a törzs tagjai, hogy meghallgassa őket, kérdezzen, számoljon, mérlegeljen, döntsön – aztán vállalja is a döntését.

Másnap a füstjelek elhallgattak.

Hat helyet kellett megtölteni a Törzsi Tanácsban.

És egy embernek átadni a főnöki tollakat.

Aznap már nem Félreértett Bölény döntött.

Nem Keserű Árnyék.

Nem Aranyat Fakasztó.

Nem Sokfelé Bólintó.

Nem Füstöt Ismerő.

És nem Nyugvó Oroszlán.

Aznap Sokfüst-völgy törzse döntött arról, milyen völgyben szeretne élni.

Hogy minden maradjon úgy, ahogy eddig volt.

Vagy megpróbáljanak valamit másképpen.

Nyugvó Oroszlán lenézett a dombról a völgyre.

Aztán elmosolyodott.

Mert ezért indult el.

Hogy legyen választás.

És hogy legyen lehetőség a változásra.