Álmok, remények

Régóta ábrándoztam, álmodoztam róla, hogy levenduláskertet hozzak létre vagy legalább dolgozzak benne, hát ez utóbbi idén már megadatott. Kaszálgatni jártam ide és a szezon végén úgy alakult, hogy a bokrokon maradt termést is lemetszettem. Illett volna hamarabb elvégezni a virágzás utáni metszést, és megbeszéltem a tulajdonossal, hogy majd jövőre majd így lesz. 

Egy csodaszép kert ez, amit itt láthattok, a végében a Fényes-patak csordogál, a távolban a Ferencmajori-halastavak vize fénylik és egész messze a Füzi-hegy látszik, aminek a kaszálója igen szép zöld a helyszínről nézve májusban. A levendula itt virágzás előtti állapotban volt. 

Ezek a hobbi tevékenységek jók arra, hogy elviseljem a gyári hétköznapokat. Amikkel egyetlen okból tudok egyetérteni és szorgalmasan dolgozni benne: értéket állítok elő. Mondjuk, sajnos ez az érték szinte egy az egyben kivándorol külföldre. Szinte semmi nem marad itt belőle. 

A levendula itt van, ahogy az olaja is, amit a tulajdonos itt is szorgalmasan lepároltatott évről évre. Igen ám, de nem tudja mind eladni. Pontosabban jó, ha el tud adni valamennyit belőle. Ezért idén úgy döntött, marad a virág a bokrokon. Nincs mit tenni. "Nem éri meg" újabb készletet halmozni literszámra. Pedig az itteni termés van olyan minőségű, mint a pannonhalmi vagy akár a tihanyi, tekintve, hogy a csemeték is Tihanyból származnak. A gépi műveletek szigorúan elektromos eszközökkel történnek, hogy ha virágzás idején kell sorközt kaszálni, akkor még a kipufogó gáz se befolyásolja az illóolaj minőségét. 

De hogy adjuk el a kisüzemi portékát? Néha bedob az ember egy-egy posztot a közösségi médiában persze, amit sokan látnak, akár több ezren is, de nincs belőle vevő. Vagy szórólapozik az ember, de nincs belőle vevő. 

A legtöbben inkább a szupermarketben vagy drogériában veszik meg a bort és az illóolajat – mert az egyszerűbbnek tűnik. Gondolom. 

Vagy mi van az emberek fejében? Nézd már mit küzd itt ez a portékájával, hogy itt tukmálja? Mi van veletek emberek? Mi csak élni szeretnénk. Jól élni. A munkánk egy részét pénzre váltani. Mert imádjuk, amit csinálunk és akkor is dolgozunk, ha a korábbi tapasztalatok alapján esélyt sem látunk a megtérülésre. De hogy ti elvonultok, félre néztek, passzívak, netán irigyek vagytok a dolgainkra. Nem akarom elhinni, hogy így van. 

Pedig lehet, hogy eljön az idő, amikor nem lesz más, csak az, amit magunknak termelünk. Összeszarja magát újfent a világgazdaság és nem kell majd a sok gyár, benne a sok termékkel, benne a sok dolgozóval és így tovább. 

Mindig azon igyekszem, hogy a kicsik (kistermelők) pártját fogjam, vevőt viszek / irányítok hozzájuk, hogy kicsit menjen a bolt. Pár tízezer forint hetente / havonta, akármennyi, de legyen neki. A vevő, akit hozok tudja, lássa – mert rávilágítok – hogy mennyi kétkezi munka van abban, amit vesz, és milyen nagy segítség a termelőnek, hogy tőle vásárol. 

Nálam most is levendula illat tölti be a szoba levegőjét a párologtatóból és az mellett gondolkodom, jövőre hogyan tovább? Sok-sok gondolat tör elő ezzel kapcsolatban, a kistermeléstől a "nagypolitikáig", ami majd megérik egy-egy bejegyzésnek ide. 

Azt hiszem, az álmaim nem is a levenduláról szólnak igazán, hanem arról, hogy az ember megteremthesse a maga kis világát. Ebben a világban a földön végzett kétkezi munka nem teher, hanem az egyetlen értelmes, olykor meg-megtérülő tevékenység, amit az ember végezhet a Földön.  

Addig is kívánok mindenkinek egy kis elgondolkodást az élet eme dolgain és keressetek bátran jó borokért és levendulaolajért.

Sztív