Egyenlőség

Még csodás meleg nyárutó volt, csak a talpa alatt sercegő diólevelek és a cinegék jelezték, hogy bizony az ősz megérkezett. Szeptember huszonkettő. A nap, amikor egyenlő hosszú a nappal és az éjszaka. Nem is lehet úgy tölteni a napot, hogy ne azt fürkéssze az ember, hogyan hozhat egyensúlyt a saját életébe. Sztívet legalábbis elragadta a gondolat ezzel kapcsolatban. 

Voltak rossz szokásai, amiket igyekezett megváltoztatni és úgy érezte, bitang nehéz tőlük szabadulni. Próbált új, a régieket helyettesítő jó szokásokat kialakítani. Ez sem ment csettintésre, egyik napról a másikra. Nem kért segítséget, külső megerősítést senkitől, a késztetés a változásra teljes egészében belülről fakadt. Az erőt is onnan várta megjönni, meg néha a természetből. Egy-egy séta a hangulatos kis utcákban a faluban, a szomszéd városban, a tóparton. 

Kereste az egyensúlyt, az egyenlőséget, az elégedettséget, a lelki békét, egy érzést, valamiféle egységet. Az érzést, hogy bármi nehézség adódik is éppen, hamarosan kisimul, mint a víztükör. 

Sokszor nem vágyott társaságra, új ismeretségekre. Az a néhány megbízható ember, aki a közelében volt, az adta az összes szociális kapcsolatát. Pedig amúgy társasági ember volt. Csak nehezen talált új társakat. Nem olyan egyszerű... Korábban mindig úgy igyekezett oldani a saját belső bizonytalanságát, hogy megbeszélte a kétségeit valakivel. Kapott jó, és kevésbé jó tanácsokat, aztán lett valahogy. Újabban nem kért tanácsot, nem is igen adott, kéretlenül legalábbis semmiképen. 

Aranyani váratlanul ráírt koradélután, masszázsra invitálta. Röviden sakkoztak az időpontokkal, mire kiderült, nincs több lehetőség a héten, mint fél óra múlva. Hát, akkor legyen! A szokásos gyúráson és kellemes társalgáson felül, fejfájás ellen is kapott egy erősen mentolos kencét, ez bizony gyorsan enyhített a bajon.

Hagyta is magán az olajokat, úgy járt-kelt az alkonyhoz közeledő délutánban a falu szélén. A lovarda felé tekintgetett, talán jó lenne megsimogatni egy-egy négylábút valamelyik nap.

Úgy sietett bealkonyodni a nap, máris elfogyott a fény odakint és engedte le a redőnyt az utca felől. Ezúttal sikerült nem túlterhelnie magát még információval a netről és viszonylag hamar álomba szenderült. Álmodott magának olyan világot, melyben bármi történt is, nyugodt és kiegyensúlyozott maradt. Igen, ezt kell tudni jól elsajátítani az ébrenlét szokásos síkján is.   

Ám az álomvilág is hamar véget ért, hajnali háromkor nyúlt a vekkerért. Most menni kell egyet robotolni, nyolc órát az életéből másnak, "az ördögnek" odaadni. Feladni az írásra legjobb hajnali órákat, s ily kora reggel arra gondolt, hamarosan mégis tán úgy élhet, hogy előbb ír, és minden más várhat.