Tökéletes

Van az a jelenet az Utolsó szamuráj című filmben, amikor a végén Katsumoto összerogyik a harcmezőn a cseresznyevirágzás idején. Abban a pillanatban, amikor ott haldoklik, akkor találja meg a tökéletességet a cseresznyevirágzásban. Talán nem kell halálunk pillanatáig várni, hogy úgy érezzük, minden tökéletes. Talán történhetnek ilyen pillanatok az életünkben, többször is. Akár napról-napra is.

Ott a Duna-parton aznap este minden tökéletes volt. Az elmúlt napok, sok-sok pillanata szólt a tökéletességről, olyan álomszerű eseményekről, amik arra sarkallták Sztívet, hogy arról gondolkodjon: ez az egész most itt olyan, mint egy másik dimenzió, egy jó értelemben vett alternatív realitás. Mi változott? A külvilág? Vagy odabent történt változás? A külvilág pedig csupán a benső kivetülése? Ahogy Jakobo Greenberg fogalmazott: a valóság a tudat projektált képe.

Néhány héttel az események leforgása előtt, elhangzott egy kívánság Sztív szájából. "Nyugalmat szeretnék, tóparti naplementéket...!" Ilyen egyszerű lenne? Mondd ki és tedd. Mondd ki és az egész univerzum segíteni fog benne, hogy valóra váljon. 

***

Egy újabb korareggel. Az elektronikusan rendezhető dolgokkal indul a nap, hajnali fél kettő körül. Egy podcast: az egészségről érthetően, harmadik évad, negyedik rész címmel, amelyben egy ideggyógyász, pszichiáter írja körül az autoimmun betegségeket, igen széles látókörrel. 

Négy óra körül már zizegés van az emberben a pirkadattal. Egy bombajó espresso a falu szélén a benzinkúton. Már teszik fel főni, mikor begurul az autó és a szokott helyen megáll. Bambulok ki a nagy üvegfalon, a Gerecse felett a hajnal fényeit figyelem. Sétálok fel-alá, kezemben a csészével, amely olykor kellemesen melegíti a tenyeremet. A fel-alá járkálás segít átgondolni a napi teendőket, van, amiről jegyzet készül a telefonba. Nem kőbevésett dolgok. Nincs bennem feszültség, ha valaminek nem érek a végére vagy elnapolódik, mert kitölti az időt más. Csak szépen nyugodtan, módszeresen, de mégis könnyedén. 

A kertet muszáj öntözni ebben a hőségben. Nem vagyok hát sem rest megtenni, és a vizet sem sajnálom, de azért igyekszem takarékosan felhasználni. Hívogatnak a paradicsomok, sárgarépák, saláták, hogy öntsek még egy kannával a nyakukba a hajnal hűvösében. A pázsit és az őshonos gyep is kap, az utcafronton a fenyő, és belocsolom a ház lábazatán a termésköveket is, hogy a párolgás hűtse a környezetet. Így jó ablakot nyitni reggel, hosszan, úgy nyolcnál nem nagyon tovább. 

Leütöm ezt a néhány sort, és még csiszolgatom a napirendet. Hétfő, pihenőnap. Legjobb hétkezdet! Még nyolc nap és nyári szabadság következik. Milyen jó lesz, csak a saját dolgokkal törődni! Nem eladni nyolc órát minden napból, olyan olcsón, amit a jelenlegi munkahely ad érte. Amennyi annyi. Ez is jó, hogy van, és nem kell érte éjszakázni sem. 

Hogy egyszer majd ez se kelljen, már bontogatom szárnyaim egy új projekt felett. A domain már az enyém. Készül a honlap és a közösségi média felületek is alakulnak. Az álmom azzal foglalkozni, hogy tudást, tapasztaltot adjak át az ifjúságnak, bárki embertársamnak. Hogy tapasztalatot gyűjtsek előttem járó generációkhoz tartozóktól való beszélgetéseinkből, és tovább adjam annak, akinek szüksége van rá. 

Ti hogy élitek az álmaitokat? Hányszor telnek tökéletesen a napjaitok? Nem kérem, hogy azonnal vagy nekem válaszoljatok. Magatoknak tegyétek meg, magatokért.

Ölelés,

Sztív