Tóparti ház

A hajnal fényeire ébredt abban a tóparti házban, ami vagy harminc éve készülgetett. Úgy volt, hogy erre a hét végére teljesen használható lesz, de hát az igazmondó, megbízható mesterek Somogyországban is nehezen elérhetőek. 

Kipattant az ágyból, az ajtóhoz sietett és a fenti látvány fogadta. Nézd, milyen gyönyörű a napkelte, szólt hangosan, nem is figyelve, hogy a Kedvese megébredt-e már vagy sem. Ébren volt, rögtön szóvá is tette: mi az, hogy csak úgy, se puszi, se pá', felpattansz a matracról és szaladsz ki az eget fotózni? Sztív azzal igyekezett menteni a helyzetet, hogy muszáj a folyó ügyeit is azonnal elintéznie - zoknit és cipőt húzott, magához vette a telefonját és kiment az ajtón.

A verandáról lőtte a fotót. A telefont letette a félkész ablakpárkányra és a stégre sétált, egészen a végéig, hogy könnyítsen a hólyagja falára egyre nehezedő nyomáson. A csípő szúnyogok ifjú nemzedéke felhőben körözött a levegőben, de ügyet sem vetettek a közéjük érkezett meleg testre. A víz felülete is árasztotta magából a meleget, talán nem tűnt fel nekik, hogy megjött a reggeli. 

Dolga végeztével, eleget gyönyörködve a látványban visszasomfordált a házba. Morcos volt a Kedves és nem volt rest hangot adni a szívfájdalmának. Öt óra körül járt az idő. Egy dolog a szépség, egy másik a hangulat, ami hozzá társul. Hát akkor, ez nem egy hosszan ölelkezős reggel, menjünk - azzal öltözni és csomagolni kezdtek. 

Néhány óra csendben telt útközben. Volt kávézós, a barátoktól elköszönős, és kompra szállós megálló is. Még mindig munkálkodott köztük a feszültség, mikor az apátok félszigetén partot értek, de már érezni lehetett, hogy oszlanak a viharfelhők, hamarosan napsütés és szivárvány lesz ismét. Sztívet titkos helyekre vezette a Kedves, az ő titkos helyeire, azokra a helyszínekre, ahol otthont talált a lelke. 

Ültek a mólón, reggeliztek pár falatot, megcsókolták és megölelték egymást. Boldogság volt. Boldogság, ami feloldott magában minden bajt, minden kétséget, minden fájdalmat. Egymásra találtak, a világ legegyszerűbb, legtermészetesebb módján, egyek lettek.

A tóparti ház együtt, egyként várja vissza őket, ahogy a barátok is. Most néhány nap munka következik, szorgalmasan, kitartóan, számolva az éjeket, amiket még álomban tölt az ember, s megálmodja talán azt is, hogyan tovább közösen, együtt, összefűzve két életet, mely ég és föld, most valami okból mégis összeért, és jó így.

Sztív